24 nov Közeledik a magyar véradók napja: Véradás gyorsan és zökkenőmentesen!
A vér az emberi test egyik legfontosabb alkotóeleme, felel az oxigén, a szén-dioxid, a tápanyagok, salakanyagok és a hormonok szállításáért, valamint fontos szerepet játszik a szervezet hőháztartásában és a kórokozók elleni védelemben. Egy felnőtt emberben átlagosan 5-6 liter vér kering, ebből kb. fél liter tartalék, amely szükség esetén mobilizálható.
A vér nélkülözhetetlen a gyógyításában és az életmentésben, azonban a tudomány mai állása szerint semmi mással nem pótolható és mesterségesen nem előállítható. Ezért Magyarországon évente nagyjából 400 ezer véradásra van szükség ahhoz, hogy minden vércsoportból megfelelő mennyiségben álljon rendelkezésre vérkészítmény.
A véradás előkészületei
Véradás előtti éjjel igyekezz biztosítani a 7-8 órás alvás lehetőségét. Aznap fontos a sok-sok víz fogyasztása. Nem kell éhgyomorral érkezni, sőt mindenképp egyél, de kerüld a zsíros ételeket.
Hogyan zajlik a véradás?
A véradás körülbelül 1 órát vesz igénybe. Az adatfelvétel és a véradó azonosítása után egy kérdőívet kell kitölteni az életvitelre, betegségekre, állandó gyógyszerekre vonatkozóan. Ezt követi egy orvosi kivizsgálás, amely során ellenőrzik a hemoglobin szintet, meghatározzák a vércsoportot, megmérik a vérnyomást és a pulzust, továbbá elemzik a kérdőívet. Lehetséges, hogy a véradó nem alkalmas ideiglenesen vagy véglegesen a véradásra, erről a kivizsgáló orvos ad tájékoztatást. Amennyiben minden rendben, akkor kerül sor a véradásra.
A véradás csupán 10-12 percet vesz igénybe, félig ülő vagy fekvő helyzetben 450 ml (±10%) vért vesznek egy egyszer használatos, steril több részes zsákrendszerbe, ezt a mennyiséget a szervezet könnyedén pótolja. Az első 20-30 ml vér a vérvételi zsákhoz tartozó mintavételi zsákba kerül a laboratóriumi kivizsgáláshoz. A véradást egy 10-15 perces pihenés követi, ezután a véradó távozhat.
A levett vér a környezettől teljesen el van zárva, nem kerülhet semmi a zsákrendszerbe. A vérvételi zsákban a tárolási idő alatt alvadásgátló, és különböző oldatok gondoskodnak a sejtek megfelelő működéséről.
Mi történik utána?
A vér útja kettéválik, a 450 ml-nyi vér a vérkészítmény-előállító részlegbe kerül, ahol 3 féle készítményt állítanak elő a levett teljes vér komponensekre történő szétválasztásával, vörösvérsejt-koncentrátumot, thrombocyta-koncentrátumot és friss fagyasztott plazmát. Ezeket akár 3 különböző beteg is megkaphatja. A vérkészítmény minőségének biztosítása érdekében az előállítást a vételt követő 24 órán belül el kell végezni. Egy egység teljes vérből 1 egység vörösvérsejt koncentrátum és 1 egység plazma készül, azonban fontos tudni, hogy 1 egység trombocita készítmény előállításához 4 véradó vérére van szükség. A szeparálást követően az egyes vérkészítmények esetében eltérő a tárolási körülmény és a felhasználási idő. A vörösvérsejt –készítmény 4 +-2 fokos hűtést igényel, és 35 napig használható fel. A trombocita készítményt 20-24 fokon kell tárolni és egy rázókészülék segítségével folyamatosan mozgásban kell tartani, hogy elkerüljék a trombociták összetapadását. Sajnos a trombocita készítmény csupán 5 napig használható fel. A plazmakészítményt fagyasztva tárolják -25 fok alatt, így akár 2 évig is felhasználható.
Ezzel egyidőben a mintacsövek a kivizsgáló laboratóriumokba kerülnek, ahol minden véradás alkalmával megvizsgálják a levett vér vércsoportját, valamint az esetleges fertőző vírusok, baktériumok, ún. fertőző ágensek jelenlétét, mint a Hepatitis-B, Hepatitis-C, HIV vagy a szifilisz. Jóváhagyás esetén a vér kiadásra kerül az egészségügyi intézmények részére.
Ha a szűrővizsgálat során a vér pozitív valamely betegségre, fertőzésre, a vérkészítményt azonnal megsemmisítik. Az érintett vérmintát ekkor a Konfirmáló Laboratóriumban vizsgálják tovább, és ha újfent bebizonyosodik a fertőző ágens jelenléte, a véradót a legkésőbb a véradást követő 2 héten belül hivatalos formában értesítik.

Célba ér a vérkészítmény
Transzfúzió esetén komponens terápiát alkalmaznak, tehát kizárólag olyan vérkomponenst kap a beteg, amely pótolja az elvesztett sejtféleségek mennyiségét és azok funkcióit. Ezáltal egy véradás akár 3 életet is megmenthet!
Lehetőséged van irányított véradással egy megnevezett beteg gyógyulásának támogatására is, ha jelentkezéskor megadod a beteg nevét és TAJ számát. Természetesen a vércsoportok sokfélesége miatt kicsi az esélye, hogy közvetlenül alkalmas vagy, ezért a leadott vér az OVSz központi készletébe kerül, a kedvezményezett beteg pedig a készletből a kezelésére legalkalmasabb vérkészítményt kapja meg. Fontos, hogy a leadott vért utólagosan nem lehet beteghez irányítani.
Hogyan adhatok vért?
Vért csak egészséges ember adhat, védve ezzel a véradó és a vért kapó beteg egészségét is. Véradásra az jelentkezhet, aki 18 – 60-65 esztendős és testsúlya 50 kg-140 kg közötti. A nők 365 napon belül legfeljebb 4, a férfiak pedig 5 alkalommal adhatnak vért, a két véradás között legalább 56 napnak el kell telnie a szervezet regenerálódása érdekében. Ide kattintva ellenőrizheted, hogy megfelelsz-e az alkalmassági feltételeknek, ezt követően pedig ezen a linken a preferált település kiválasztásával megnézheted melyik a hozzád legközelebbi véradó pont.
Hogyan regenerálódj véradás után?
A vérvétel befejezésekor egy nyomókötést helyeznek a szúrás helyére, majd 5-10 perc pihenés következik az elbocsátás előtt. Érdemes a napot pihenéssel tölteni, a sportolást és a megterhelő tevékenységeket elhalasztani. A vérvételt követően nagyon fontos a hidratálás, ha nehezen fogyasztasz vizet, érdemes vitaminokban gazdag folyadékot választani, mint a Veroni active vitamin water, amely segít a B vitaminok pótlásában is. Ügyelj az étkezésre is, az avokádó „jó” zsírokban gazdag, támogatja a szervezet regenerálódását. A véradást követő 2 hétben érdemes figyelni a B vitaminok és a vas pótlására.
Adj Te is vért és ments meg három életet! Véradás után vitaminokkal hidratál a Veroni active vitaminvíz, ismerd meg jobban ide kattintva!
Érdekesnek találtad a cikket? Tarts velünk következő blogbejegyzésünkben is!
No Comments